Márciusban beültem egy tanfolyamra, nagy reményekkel, illúziókkal, és összeomlott bennem minden, hogy aztán kinyíljon számomra a világ. Nem a külvilág, hanem a saját belső világom. Óvatosan lépkedek befelé, mert bizony fájdalmas is tud ám lenni ez az út, de megéri. 
Zsófi és István nélkül sosem mertem volna elindulni. Az ismeretek, melyeket átadtak segítettek, hogy mindig biztonságban érezzem magam. Sosem azt kaptam, amit szerettem volna, hanem azt, amire szükségem volt.
A tanfolyam és az online képzés is jól felépített. Mindig olyan témák jönnek, amire pont keresem a válaszokat, ami a folyamataimhoz épp szükséges.
Most hol tartok? Nem tudom. Azt kezdem megérteni, honnan jöttem, és ki nem szeretnék már lenni. 
Mindenképpen ajánlom azoknak a tanfolyamot, akik szeretnek veszélyesen élni, mert számomra olyan ez, mint egy ejtőernyős ugrás ejtőernyő nélkül. Néha kemény a földet érés, máskor saját szárnyakat növesztve landolok. 
Elindultam az önismereti úton, hogy megismerjem végre önmagam. Sok mindenre rájöttem, sokat sírtam, de ugyanennyit nevettem is, magamon. Nem bántam meg semmit, azonkívül, hogy nem választottam korábban ezt az utat. 
Hol tartok most decemberben? Megérkezett a csend az életembe, és már nem olyan ijesztő, mint az elején volt. Meghallom, amit eddig nem akartam, és kezdem megérteni a működésemet. Kívülről figyelem magam, a helyzeteket, az embereket. Határokat húzok, és igyekszem tartani is ezeket. Eljutottam oda, hogy ürességet érzek sokszor magamban, mert a réginek már nincs ott helye, de újjal még nem sikerült feltöltenem a keletkezett űrt. Ismerkedem magammal. Olyan ez az egész, mintha mindennap "randezvúznék" valakivel, akit most még nem ismerek, éppen ezért sokat beszélgetek vele, kíváncsi vagyok rá, és minden egyes nappal egyre jobban szeretem. Mindezt teszem úgy, hogy alkalmazom a tanultakat. Az elmúlt hóbapokban megismert módszerekkel (írás, TRE, csend, kérdezz-felelek, stb.) bontom le azt a páncélt, amit azért vettem fel, hogy megvédjem magam a külvilágtól, és leginkább attól, aki valójában nem is én vagyok. Próbálok rájönni, hol esett az eset, ahol velem megesett, hogy más lettem, mint aki...
Sok még bennem a kérdés, és sok minden még nem jön felszínre, annyira mélyen eltemettem, de biztos vagyok abban, ahogy haladok egyre beljebb, egyre mélyebbre, meglesznek a válaszaim, és megismerem azt, aki mindig is voltam, vagy éppen lenni szerettem volna.
Mindez Zsófi és István nélkül nehezebb lett volna. Sokszor inspirálnak, a történeteik segítenek, erőt adnak, amikor elfáradok és legszívesebben feladnám. Hálás vagyok, hogy az utam hozzájuk vezetett, hogy megismehettem Őket. 
Szívből ajánlom a képzést. De jól gondolja meg mindenki, mielőtt belevág, mert Dante-tól az idézet ebben az esetben is nagyon helyt álló: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.", mert ide bizony HIT kell!
Köszönöm és hálás vagyok minden tanításért! 

Áldás és ölelés! Ági