Karakó Istvánnak hívnak, végzettségeim szerint : agrármérnök, természetgyógyász terapeuta, reiki és pszichotronikus mester.
A szellem - lélekgyógyászattal közel 2003-ban ismerkedtem meg egy pszichotronikus gyógyító segítségével. A gyógyítások által nap, mint nap új tapasztalásokra teszek szert és tanulok folyamatosan.
Mióta a segítők - gyógyítók útjára léptem, kerestem azt az egyetemes tudást, ami által valóban képes leszek gyógyítani és nem csak átmenetileg lesznek tünetmentesek az általam és a rajtam keresztül gyógyított embertársaim. A pszichotronika szellemisége minden szívében-lelkében Magyar embernek ismerős, hiszen ez nem más, mint a cselekvő szeretet. Hiszem, tudom, hogy az utamra léptem és mindent meg fogok tenni azért, hogy sok rászoruló, segítséget kérő embertársam életét jobbá tegyem és a gyógyulás útjára segítsem őket.
Az ősi tanítások szerint: ”…akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak és akire sokat bíztak, attól többet is kérnek majd számon.”.
A gyógyító felelőssége nagy, de mi sem teszünk mást, egyszerűen csak hitünk szerint a szeretet nevében cselekszünk.
Elérhetőségem:
Karakó István
pszichotronikamagyarorszag@gmail.com
+36300184442
Konzultáció : Keddtől - csütörtökig 16- 19h - ig
A bejelentkezéshez kizárólag e-mailben az alábbi adatok megadásával.
Név=leánykori név
Édesanya neve
Születési hely
Születési idő (év, hónap, nap)
Az átlagos reagálási idő 5 munkanap