Molnár V. József (Marcali, 1930. március 17.) Magyar Örökség díjas néplélek- és néprajz-kutató, grafikusművész, 1956-os szabadságharcos, a Történelmi Vitézi Rend tagja.

Munkássága röviden: https://hu.wikipedia.org/wiki/Moln%C3%A1r_V._J%C3%B3zsef

Életútja

A Somogy megyei Marcaliban született kispolgári családba. Édesapja, Molnár József, egy fakitermelő cégnél volt munkavezető. 1944-ben az oroszok elhurcolták málenkij robotra, ahonnan sosem tért vissza. Ezt követően a család az édesanyával és a gyermekekkel a nagyszülőkhöz költözött a Vas megyei Pankaszra. Itt ismerkedett meg a későbbi néprajz-kutató a falusi gyógyító emberekkel és a paraszti életformával. Már 7-8 éves korában is a kanászok, pásztorok közé járt, hogy tanuljon tőlük.[1] Édesapját több mint 30 évig várták haza. Jóval később tudták meg, hogy Temesváron a hadifogolytáborban vérhas ütött ki, amit helyben nem tudtak gyógyítani. Édesapjáról pedig a legutolsó hír Temesvárról jött.]

Később Marcaliba visszatérve az ifjú Molnár József lett a családfenntartó. A Vitéz Kovácsffy Arnold nyugalmazott katonatiszt tulajdonában lévő nyomdában volt tanonc, e mellett mindenféle ház körüli alkalmi munkát elvállalt. Kacsákat etetett, kapált, szüretelt, könyvesboltban takarított. Kovácsffyné, aki a herceg Esterházyaknál volt korábban nevelő, próbált segíteni Molnár Józsefen. Tőle kapott először „igazi” könyveket - ugyanis addig csak ponyva irodalmat olvasott. Meghatározó élménye volt, mikor elolvasta Az ember tragédiáját. Erről így ír:

„     „Amikor úgy érezte (Kovácsffyné), hogy érett vagyok már rá, akkor odaadta nekem Az ember tragédiáját. Én azzal elvonultam egy vasárnap Marcali határába, végigolvastam, és úgy éreztem, hogy én valami egészen más életbe avatódtam be. Egyik percről a másikra megváltozott a szemléletem, ahogy végigolvastam a könyvet. Estefelé ballagtam haza, napszentülte előtt, és éreztem, hogy szinte minden porcikámban kicserélődtem.