Drága Zsófi és István!

Sokszor nekifogtam ennek az írásnak, sokszor halogattam a közösség előtti beszédet is. Furcsa, hogy a munkám a szereplés (rutinos, külvilágtól visszaigazolt szerepjáték), de ehhez mintha több önfelvállalásra lenne szükség…mert ahogy kidobok mindent, amit eddig hittem magamról, úgy egyre kevésbé tudom, hogy kivel/mivel azonosítsam magamat pár sorban, de talán így van ez jól.

Új érzés másokkal így kapcsolódni és elfogadni, hogy nem is kell szerep/műsor ahhoz, hogy szerethető legyek sőt, nem is kell mindenkinek elfogadnia ahhoz, hogy magamat elfogadjam.

Miért mesélem ezeket? Nehéz összefoglalni és másoknak dióhéjban átadni, mit kaphattam a Pszichotronika Magyarországtól. Bő egy év alatt folyamatos önismereti munkával és a pszichotronika széleskörű eszköztárával, valamint az itt kialakult támogató közösséggel és mentorálással végre elhiszem, hogy nincs megoldhatatlan, hogy minden értem van, hogy minden a legjobbkor történik és nem vagyok a körülmények áldozata, nem másoktól függ a jóllétem, de megválogathatom ki, mikor, miben a számomra legtökéletesebb kísérő.

HOGY KERÜLTEM IDE?

Messziről és mélyről indultam elméből működve az anyagi világba ragadva, de több éve eltemetett gyászfolyamataim után megingott a maradék hitem is a világban és elvesztettem a stabilitásomat, ami sose volt igazi. Sokadik mélypontom és több gyászfolyamatom után, több féle lelkiseb borogatás szintű terápiás ülésen túl, pszichotronikus mentori segítségért jelentkeztem tanácsadásra. Tréningezte az akaratos önérzetemet, hogy itt nem úgy és nem azt kaptam, amit megszoktam és több önálló munkát kívánt az eddiginél, de nagyjából fél év közös munka után eldöntöttem, hogy többet akarok ebből, mert szeretnék végre függetlenedni a másokra támaszkodás helyett önmagamat megmenteni.

Nem vágytam szaktudásra, se gyógyítói bizonyítványra, legkevésbé spiritualitásra, hanem csak azt éreztem, hogy a régi módszerekkel nem bírok el többet és fel szeretnék nőni. (Visszatekintve a korábbi ’okostojás’ verziómhoz képest meglepően erősen vezérelt egy tisztább szándék, amit akkor még önzőségnek tartottam, hogy magamért teszem.)

MIT KAPTAM A PSZICHOTRONIKÁTÓL?

Várakozáson felül többet kaptam az elképzelhetőnél és végül befogadóbbá váltam új világnézetre is.

Legfőképp eszközt kaptam kapcsolódnom önmagam belső válaszaival és az égiek útmutatásaival…

Önzetlen közösségi támogatást és szeretetteljes kísérőket is kaptam. Tanfolyam közben és után is sokat segítettek konkrét elakadásokban vagy lelki töltekezésben a rendszeres, online, interaktív előadások, mentori konzultációk és időszakos közösségi találkozók.

Földhözragadt és figyelemhiányos énemmel pozitív csalódásként és megkönnyebbüléssel tapasztaltam, hogy ez a képzés végre igazán testreszabottan rólam szól és nem lexikális tudást ad, sem univerzális megoldásként szolgáló spirituális módszerekkel ígér külső csodaszert…hanem segít megkeresni a bennünk rejtőző igazi csodát és ezekkel a megtapasztalásokkal megerősíteni a hitünket önmagunkban és abban, amivel mind egyek vagyunk és mégsem ismerjük igazán.

Mégis felsorolni is nehéz, mennyi módszert, eszközt kipróbáltam ezen az úton csak az emúlt évben pl. szomatikus gyakorlatok, kranioszakrális terápia, lomilomi, labirintus járás, csakrákkal mandalázás, belső gyermek munka…Mindegyik sokat adott, de egyik sem univerzális megoldást. Megértettem ezalatt, hogy nincs jó/rossz technika és mindenkinek más szakaszában más módszer, más személy, más dinamika a tökéletes. Mindenből kivehetem, ami engem támogat aktuális folyamatomban, de semmi nem adhatja meg helyettem, ami hiányzik és senki nem tudhatja nálam jobban mire van épp szükségem. Főleg, amíg önmagammal ismerkedem és nehezen adom át a segítőknek szavakkal, miben vagyok…

A magamba fektetett energiám minden életterületemen megtérült és már egy év alatt számos olyan átalakulásról tudok beszámolni, ami nem csak az én életminőségemen javított holisztikusan, de a környezetem visszajelzései is igazolják, hogy sokszorosan megtérül, amikor a külvilág vagy mások (monitorozása/kritizálása/okolása/javítgatása) helyett a saját jó példáimmal hatok a szeretteimre.

SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSKÉNT ÉLTEM MEG SZÁMOS VÁLTOZÁST TÖBB ÉLETTERÜLETEMEN, pl.:

Több elfogadás a történések és a felém tartott tükrök (emberek, minták) illetve árnyékrészeim iránt segíti növelni az önszeretetet és szabadabban kapcsolódok az elfojtásokkal elfeledett intenzív érzelmekkel.

A gyászfeldolgozásokkal nem csak apasebeket és ikerveszteséggel kapcsolatos témát gyógyítottam, de a házasságomat is. Számos hárított szülői mintán át megtagadott személyiségrészemet sikerült megértenem és elfogadnom miért volt szükségem ezekre nekik és nekem is illetve miért nem szolgálnak továbbiakban ezek a transzgenerációs minták.

Az érzéseim és mintáim azonosítása óta önazonosabban vállalom fel magamat és egyre ritkábban hárítom a külvilágra áldozatként a belső feszültségem felelősségét, sőt egyre ritkábban vagyok feszült amióta nem ismeretlenek számomra ennek forrásai…és ezt a környezetem is megérzi, meghálálja…

HOGYAN TOVÁBB?

Végigcsináltam az esztergomi tanfolyamot, de nem mondanám, hogy befejeztem, bennem legalábbis nem ért véget, sőt egyre több féle feladat érkezik iskolai vizsga nélkül is, ami felrúgja, amit magamról vagy a valóságomról hittem illetve próbára teszi a korábban könnyűnek hitt életvitelemet.

Az én változásom hatására elismerő visszajelzés, hogy a zárkózott férjem is megnyílik, az ő családjával is szeretetteljesebb lett a kapcsolatunk és édesanyám is elindult az önismereti úton, amivel kölcsönösen gerjesztjük egymás önismereti feladatait, folyamatait, fejlődésünket.

Mindig is nagyon szorgalmas ’csinálós’ voltam ettől remélve a fejlődésemet és önértékelésemet, de ez egyébként elkerülési stratégiám és belső önbüntető hajcsárom is volt, ha teljesítménykényszerrel és megfeleléssel pótoltam valami belső űrt….Ugyanakkor másként megélve ez adott erőt is belső folyamatokkal is intenzíven, kitartóan dolgozni.

Ezzel gyakran nehezen egyensúlyozok, de hálás munka is, mert

-          nehéz amikor rám zúdul mindaz, amit évtizedekig látni sem akartam magamból és most minden új érzésként egyszerre élek meg, ami ellen néha fájdalmasan tiltakozik a korábban ’stabilan’ érzéketlen rendszerem…

-          mégis érezni akarom, hogy igazán élek és egyre többet megélek abból, amire még most sincs teljeskörű belső felhatalmazásom, de már nem ragaszkodok az elfojtásokon alapuló stabilitás illúziójához, sőt ’gyenge’ pillanatokban több potenciált érzek, mint abban, amit eddig erősnek hittem, mert végre enged a kontroll, ami fogva tart és meg-megállok örülni, lazítani.

-          Ráadásként új kihívás, amikor mások kérnek tőlem segítséget…de ez arra emlékeztet, hogy eztán már nem mondhatom (korábbi szlogenemet), hogy üres kútból nehéz adni, hanem szeretnék ebből a sok csodából és támogatásból visszaadni, hogy valamilyen módon megháláljam (mindenkinek minden síkon mtt :))

Örökké hálás leszek mindenért és bízom benne, hogy még sokáig kísérhetjük egymást illetve ennek a közösségnek az útját! Ölelés, áldás!

Szeretettel:
Kustár Zsu