Elérhetőségek

Pszichotronika Magyarország Önkéntes Segítő Csoport

Konzultáció


Lalák Renáta

Lalák Renátának hívnak, feleség, 3x-os Édesanya  és még megannyi szerepben léteztem tudatlanul egészen 2020 tavaszáig.
Ekkor találkoztam a pszichotronikával. Azelőtt is közel állt hozzám a “másféle” szemléletmód, de nem volt sem tudásom, sem eszköztáram ahhoz, hogy mélyebben foglalkozzak vele és igazán magamnak sem tudtam még megfogalmazni sem ezeket a fizikai síkon túl lévő jelenségeket. Hittem valamiben, de nem tudtam pontosan hogy miben. 2020 tavaszán az életkörülmények meghozták a változást. Fizikai testi tüneteim (ekcéma kézen, lábon) és az ezzel kapcsolatos Égiektől kapott válaszok alapján elindultam a gyógyulás, önismeret útján. Azon év végére teljesen tünetmentes lettem,(azóta sem tért vissza) én pedig 2021 év elején elkezdtem a Pszichotronika tanfolyamot. Ezúton is köszönöm Zsófinak és Istvánnak azt a rengeteg támogatást, amit sokszor erejükön felül adtak nekem és sokunknak! 
Az önismeret egy szükséges eszköz, ami nélkül nem tudunk eljutni szó szerint sehova. 
Kemény munka, van hogy nehéz, van hogy bonyolult, van hogy megterhelőnek érezzük. Talán kicsit félelmetes is lehet mélyen magunkba nézni, lehámozni a rétegeket és dolgozni azokkal. De hiába dugjuk homokba a fejünket, mutogatunk másokra, hibáztatunk bárkit azért ami éppen van velünk, vagy amilyen helyzetben éppen vagyunk, mert minden belőlünk indul ki és hozzánk érkezik vissza. Ezt megérteni, elfogadni és cselekvésbe fordítani nem mindig egyszerű, de nem lehetetlen. Transzgenerációs mintáink “fogságában” élni még nehezebb és amíg ezeken nem kezdünk el dolgozni, nem tudjuk megismerni azt akik valójában vagyunk. Feltettem magamnak én is a kérdést, hogy ki is vagyok én valójában? Hosszú út van mögöttem, de hála Isten még előttem is. 
A legszebb pedig az egészben az, hogy amit mi magunkon megdolgozunk, az a gyermekeink életében is változást fognak hozni. Felelősek vagyunk magunkért, az életünkért és értük, az ő életükért is. 
Ha késznek érzed magad erre az utazásra és úgy érzed, hogy a segítségedre lehetek ebben, akkor várom a jelentkezésed a következő e-mail címre : 

lalak.renata8@gmail.com

Bejelentkezéshez szükséges adatok :

Születési név

Születési hely 

Születési idő

Édesanya neve

Lalák Renáta

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Pszichotronika Magyarország Önkéntes Segítő Csoport - Magyar