Elérhetőségek

Pszichotronika Magyarország Segítő Csoport

Konzultáció


Piramisok a Pilisben?

2017.11.11. 20:36

Természeti szépségei mellett e főváros melletti hegységet számos érdekes történet vagy épp misztikusabb felvetés teszi vonzóvá. A régmúltból áthagyományozódva hazánk egyik legmágikusabb, legtitokzatosabb táját tiszteljük ma is a Pilisben.

A Dalai Láma néhány évvel ezelőtti látogatása óta tudjuk, van itt valami egészen rendkívüli, ami nem csupán kis hazánknak jelent sokat, hanem az egész Földnek: rendkívül erős energiamezők elhelyezkedése jellemzi.

A furcsa, kozmikus hely a magyar nép történelmében is jelentős szerepet töltött be, egyes nézetek szerint az Árpád-kori Ős-Buda is ezen a területen helyezkedett el, és az egyetlen magyar - 1250-es - alapítású szerzetesrend tagjai is itt emeltek kolostort maguknak. Ezért újabbnál újabb romokat, maradványokat fedeznek fel, a legújabb feltételezések szerint pedig a hegyek három piramist rejtenek.


A 90-es évek közepén megjelent Robert Bauvall: Orion rejtély című könyve. Az íróról annyit kell tudni, hogy annak a Graham Hancocknak a csapatába tartozik, aki a világon az egyik legnagyobb név az emberiség őstörténet-kutatásában. (Jel és pecsét, Istenek kézjegyei)


Bauvall arra jött rá, hogy azt egyiptomi gízai fennsíkon található piramisokat az Orion csillagkép mintájára építették. Ez akkor nagy vihart kavart a világban, évekig tiltakoztak ellene, de 2000 közepére már odáig jutottak az egyiptológusok, hogy – ugyan még kétkedve – de megemlítették tudományos írásokban.


Ez a könyv teljesen lenyűgözött. Nekem, aki Egyiptom-őrült voltam, mindent megmagyarázott. Egyébként teljesen egyértelműen látható, hogy fedésben van a kettő, de az egyiptomi mitológia, a csillagmítosz is kell a megértéséhez.


Évtizedek óta tudjuk, hogy ezekbe a piramisokba nem temetkeztek. Ez magyarázza meg, hogy itt épp nem a halál utáni, hanem az előtte levő időszakról, az életről volt szó. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, ezek a piramisok beavató szerkezetek voltak, általuk csillag-energiákhoz lehetett hozzájutni. Egyfajta magasabb rezgésszámot idéztek elő abban a személyben, akit oda befektettek. Természetesen itt nem egyszerű alattvalókról, hanem uralkodókról volt szó. Miért kellett beavatni az uralkodókat? A hercegeket vagy a királyfiakat, ez a beavatás alakította olyan személlyé, akiből szakrális uralkodó lehet. Hogy képesek legyenek isteni energiákat befogadni. Ezekhez különböző szertartásokra volt szükség.


Honnan indult a Pilis-rejtély?


1998-ban én már rengeteget járkáltam a Pilisben. Túráztunk, Dobogókőre, a Rám-hegyre, mértük az energiákat. Szent-György vonalakat találtunk mindenhol. Ennyi Szent-György vonal a világon nincs sehol, mint amennyi a Pilisben.

98.08.08-án a Velencei tónál nyaraltunk, és a pákozdi Pogánykőhöz kirándultunk. A Pogánykő ezredéves áldozóhelynek, ősi kultuszhelynek számít. Nem is vettük észre, de véletlenül ufókat fotóztunk. Csak egy héttel később, amikor előhívtuk a fotókat, akkor derült ki.


Én állok fenn a Pogánykő tetején a fejem felett az égen a két idegen „űrhajó”. Ez a pillanat volt az, ahonnan a Pilis-rejtély ügy indulását számítom. Mintha minden felgyorsult volna ezt követően. Nem sokkal ezután ültünk az asztalnál, előttünk a Pilis térkép nyitva feküdt. Ahogy bámultam a térképet, egyszer csak egy részlet kiugrik a szemem elé. A három hegy Dobogókőnél. Hát ennek a három hegynek épp olyan a fekvése, mint a három piramisnak felülnézetből. Melyik három? A Magashegy, a Rám-hegy és az Árpádvár.

Eddig is néztük a térképet, csak soha nem tűnt fel. Gyorsan összekötöttem őket, a szögeket is pontosan bemértem, majd ezt követően összevetettem az egyiptomi három nagy piramissal őket. Minden tökéletesen egyezett.

Három hegy egyezik a három piramissal, a három piramis meg a csillagkép három pontjával. A kör szépen bezárul, a csillagkép a Pilis három hegyével is fedésben van. Mit jelent nekünk ez a csillagkép, amit az egyiptomiak Osirisszal, a mai kor Orionnal, a magyar őshagyomány Nimród királyunkkal azonosít?

Ebből indul el az én Pilis-kutatásom, ami Pilis-rejtély címen fut. A címe az Orion-rejtélyre utal vissza, hiszen alaplökést ez a könyv adta. Rájöttem, ezen a szálon kell elindulni és nagyon hamar összeállt a teljes csillagképi rendszer.

Vajon mit akar ez az egész jelenteni? Miért pont a Pilisben, ezen az egykor elzárt területen van, mit jelent a csillagkép?

Hamarosan összeállt egy a történelemmel is összefüggésbe hozott rendszer. Aztán persze ez bővült tovább, előkerültek a rejtélyes – Nazca-vonalszerű – ábrák a Pilisben, amelyek szintén az őstörténetünk, őshagyományunk nagyon fontos területeire figyelmeztetnek bennünket.

Egészen pontosan a Pilisnek létezik három gúla alakú, mesterségesnek tűnő csúcsa, az úgynevezett Pilis-hármas: az Árpád-vár, a Rám-hegy és a Magas-hegy. Elhelyezkedésük is különleges, hiszen az Orion csillagkép méretarányos leképezésének is tekinthetők, és ahogy az egyiptomi piramisok esetében, a legkisebb csúcs itt is a leghalványabb csillagot jelenti.


A piramisok nyomában


A Képes Krónika III. István és Imre királyok koronázását megörökítő rajzainak háttérében abszurd módon piramisok láthatók, holott azok a magyar néphez nem kapcsolható építmények. Ám miért pont a Pilisben kellene ezeket keresni? Amennyiben elfogadjuk azt az elméletet, miszerint az Árpád-ház Ős-Budán székelt, akkor a koronázási helyszínek egyértelműen itt lehettek.


A pálos rend a kolostorait kivétel nélkül a Dobogó nevű szakrális települések közelében építette fel - Dobogókő, Dobogó-tető, Dobogó-bérc -, a Pilis-hármas környékén pedig számos kolostormaradvány található, melyek közül négy mértani pontossággal megfelel az Orion többi csillagának. Az elmélet szerint a piramisok a terület alatt húzódó járatok által a kolostorokkal lehettek összeköttetésben.

A pálosok fő céljuknak a pogány értékek megőrzését tekintették, így pedig titok övezi a piramisok feladatát, hiszen egy csillagkép ilyen pontos leképezéséhez magas szintű csillagászati és mérnöki tudásra volt szükség. Vajon spirituális célokra használták az építményeket, vagy a pogány értékek őrzői voltak? Semir Osmanagić, a boszniai piramisok kutatója szerint a Balkán és a Kárpátok térsége olyan ősi kultúra hordozója, melynek ezen pontok is szerves részét képezhetik. Bár egyelőre csak önkéntes kutatók próbálják megfejteni a gúla alakú csúcsok rejtélyét, sokak szerint a jövőben komolyabb vizsgálatok kezdődhetnek meg.


Túrák a környéken


Bár a kirándulók egy része szerint a különleges építmények körvonalai ma is kivehetők, ez nem mindenki számára egyértelmű, ugyanakkor a Rám-hegyen rábukkanhatsz egy megdöbbentően szabályos, gúla alakú romra, mely a téma kutatói szerint alátámaszthatja a piramisok elméletét.


Ha pedig a Pilisben barangoltok, a gúlák kutatása mellett mást is érdemes megnézni, hiszen szebbnél szebb természeti kincseket rejtenek a túraútvonalak. Ha érdeklődsz az ezotéria iránt, a Dalai Láma által megszentelt Dobogókő biztos magával ragad, ha az aktívabb túrákat szereted, a Rám-szakadék állít megfelelő kihívás elé, a Holdvilág-árok pedig szokatlan természeti formáival gyönyörködtet.


Kőkápolna a Pilisben

Az ország egyik legszebb panorámája a legmagasabb csúcsról, a Prédikálószékről tárul eléd, melyet Dobogókőről is megközelíthetsz, vagy egy kalandosabb útvonalon, a Rám-szakadék felől. Innen ráláthatsz a Dunakanyarra, Visegrádra és a Börzsöny vonulataira is.


De akármelyik úti célt választod is, a Pilis mindenképpen változatos, gyönyörű látványt tár eléd ma is.

Forrás: http://atlantisz.network.hu

 

Piramisok a Pilisben?

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Pszichotronika Magyarország Segítő Csoport - Magyar