Munkácsy Mihály: Honfoglalás, 1893

KÁLTI MÁRK, Képes Krónika, 14. század

„Ha tehát egyes kódexek azt tartalmazzák, hogy Pannóniába ez a hét kapitány jött be (Árpád és hét vezére) és Hungária csupán általuk keletkezett és alakult ki, honnan jött akkor Ákus, Bor, Aba és a többi magyar nemes nemzetsége, hiszen ők valamennyien Szkíthiából származnak, nem jövevények! Egyes-egyedül azt hozzák fel okul, amit a köznép mond: Hétmagyar. Ha tehát mindössze hét magyar volt a családjával, és nem érthetnénk bele több családot, feleségeket, fiúkat, leányokat, szolgákat és szolgálóleányokat, vajon ennyi családdal hódították meg az országokat? Lehetetlenség.”

THURÓCZY JÁNOS, A magyarok krónikája, 15. század

„Miután ennek a műnek első részében elbeszéltük a hun, vagyis magyar nép eredetét, szerencsés és balszerencsés háborúikat, és azt is, hogy hányszor változtatták meg lakóhelyüket, és hogy első országlásuk milyen végre jutott, lássuk most, mely időben tértek vissza másodszor Pannóniába, kik voltak a visszatérő magyarok kapitányai, mekkora volt a fegyveresek száma seregükben, s hogy újból a pannón föld birtokába jutva, miképpen uralkodnak rajta mind a mai napig.”

KERESZTESI JÓZSEF, A Magyar Nyelv Eredete, Pozsony 1844

„A Scytha-magyaroknak egy része Krisztus urunk születése előtt sokkal, már a Duna mellett megtelepedett Jász és Baranyás név alatt: tehát midőn a Krisztus születése után a IV. században, Bal-ember vezér alatt a Scythiában lakó más rész Honnos, azután a VI. században Avar, végre a IX. században honiguros név alatt ide kijöttek (és így négyízben jöttek ide a Scytha-magyarok), sem nem vaktában, sem nem idegen és esméretlen földre jöttek (ha a napkeleti, s napnyugoti császárok egyszer-másszor nem hívták volna is őket), hanem vérszerint való atyjok­fiaihoz, kiktől ezen földnek jóságát és természetét előre tudhatták.

Azt is látjuk, hogy nem törvénytelen elfoglalói voltak az országnak. Mert az ő atyjokfiai már az előtt, amint látszik, a legelső elfoglalásnak igaz jussa szerént bírták, s annyira elszaporodtak és hatalmasokká lettek itt, hogy külön-külön is, mind a Jászok, mind a pannóniai Berénesek mertek a rómaiakkal hadakozni... Haza jöttek hát ide is a Honnosok, mint vélek egyeredetű és nyelvű atyjokfiaihoz.”

SZENTKATOLNAI BÁLINT GÁBOR, A Honfoglalás Revíziója, Kolozsvár 1901

„Egy fél százada, hogy az elfogulatlan Held és Corvin Magyarországról szóltukban azt mondották, hogy a magyar nemzet eredetéről biztosat mondani nem lehet. S ez az Akadémia finnező és turcizáló okoskodásai és cifra következtetései dacára is még ma is igaz. Mert az, a kinek a tankönyvében, vagy máshol a magyar nemzet mivoltáról kell nyilatkoznia, s ama két iskola egyikének sem híve, csak annyit mondhat, hogy az Akadémia finnista iskolája szerint finn-ugor fajú, a turcisták szerint pedig török-tatár fajú. Mintha bizony egy harmadik eset képzelhető sem volna, mintha a dinnyét vagy ugorkának, vagy töknek kellene tartani azért, mert mind a három növényfaj egy nemhez tartozik...”

MARJALAKI KISS LAJOS, 1928

„Mintegy öt éve - amióta a mezőnyéki kora népvándorláskori sírmezőt feltártam, s ezzel kapcsolatban behatóan tanulmányoztam hazánk középkori régészeti leleteit - határozottan kialakult bennem az a felfogás, hogy Árpád honfoglalása csak politikai változást, de ennek ősi, tősgyökeres lakossága zömében (mondjuk 90%-ban) ugyanaz maradt ezután is... Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt itt élt és magyarul beszélt.”

MARJALAKI KISS LAJOS, Történelmi tanulmányok, Miskolc 1987

„Árpád foglalása idején Magyarország túlnyomó része, főleg a Duna-Garam vonalától keletre fekvő tájak névadó, de paraszti sorban élő lakossága - Anonymus földrajzi nevei alapján - nem lehetett más, mint magyar, mert hiszen IX. századi bolgár-szláv és cseh uralmat jelző szláv névanyag eltörpül a nagyobb földrajzi tárgyakat jelölő, tehát ősibb ugor-magyar nevek tömegében.

Anonymus gestájában említett magyar elnevezésű folyónevek közül egyetlen egyről sem bizonyították még be, hogy azelőtt másképpen hívták volna őket! De ez nem is valószínű, mert hiszen a X. század előtti forrásokból ismert Duna, Tisza, Szamos, Körös, Temes, Olt, Zala, Rába, Balaton, stb. vizeink is megőrizték régi nevüket, bár partjaikon a történelemből is ismert dák, kelta, illír, római, szarmata, germán, hun, avar, bolgár, szláv, oláh és magyar uralom váltakozott.

Megjegyzendő, hogy ha a magyar nyelvű köznép csak Árpáddal jött volna hazánkba, akkor nem volnának magyar dűlőnevek legkorábbi okleveleinkben. Már pedig vannak szép számmal.

Kik voltak Erdély őslakói? Ennek az ügynek koronatanúi a folyónevek. Már pedig a Tiszától keletre eső tájak víznevei úgy Anonymusnál, mint Ortvay Árpádkori kétkötetes víznév­gyűjteményében, úgyszintén a történelem folyamán kialakult és ma is használatban levő, a magyar, erdélyi szász és oláh nyelvben közösen meghonosodott víznevek vitathatatlanul magyar eredetre, magyar őslakosságra vallanak. Néhány példa: Szamos, Almás, Kapus, Sár, Körös, Tekerő, Tur, Maros, Poklos, Hölgyes, Hódos, Gyepes, Medgyes, Barca, Olt, Árpás, Hévíz, Sebes, Nádas, Kékes, Aranyos, Bodza, Homoród, Hideg, Lápos…

A nagyobb folyónevek közül egynek sincs oláh neve, hanem ők is ugyanazokat az elnevezéseket használják, mint a magyarok és szászok. A lakosság elsőbbségének tanúi, a folyónevek tehát a magyar ősibbség bizonyosságát vallják.”

KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE ENDRE, Mi az igazság az Árpádi bejövetel körül

„... antik szerzők sora tanúskodik hazánk magyar-hun-szkíta népeinek őshonosságáról, köztük - hogy csak a legismertebbeket említsük - Herodotosz, Strabon, Xenofon, Jordanes és Josephus Flavius, aki arról ír, hogy a szkíták ősfoglalás révén vették birtokukba az általuk lakott területeket. Tanúskodásuk szerint Európában és Ázsiában a szkíták (értsd: szkíta magyarok) uralkodnak. Tagadhatatlan tény: A Kárpát-medencét ősidők óta a szkíta népek lakták.

Sajátos védintézkedések: Árpádék még el sem helyezkedtek hazánk területén, máris a határok megerősítéséhez látnak, méghozzá óriási erőkkel. Velük tart a honi őslakosság is, s nem azért, mintha kihajtanák a népet a védmunkákra: maga a nép veti fel Árpád vezéreinek a határvédő munkálatok szükségességét.

Lehetséges, hogy országfoglalás, honfoglalás ez?

Ha az: mindenekelőtt a helyi lakosságot kellene legyűrni, annak hatalmi szervezeteit szétzúzni, mivel pedig hatalmas területről, az egész Kárpát-medencéről van szó, világos dolog: hosszú évek keserves és véres és sokszor végsőkig kiélezett küzdelmei során érhetnék el a viszonylagos győzelmet és viszonylagos nyugalmat.

Árpádék még jóformán szét sem néztek az országban, és máris határok megerősítéséhez látnak - az ország népével teljes egységben és összhangban: ez számukra a legsürgetőbb és legfontosabb. Anonymus számos fejezeten át széles képet fest a honvisszavétel folyamatával  együtt járó védintézkedésekről.

Még a várerődök is könnyen, jórészt ellenállás nélkül kerülnek az árpádiak kezére. A várakba helyezett jövevény zsoldosok vagy önként és azonnal, vagy gyönge látszatellenállás után átadják a várakat. Az őslakosság maga sürgeti a határgyepük, védművek megépítését, megerődítését.

Anonymus írja: „Mikor így gyökeret vertek, akkor az ottlakók intelmeire közös elhatározással kiküldték erős csapat élén Böngér fiát, Borsot a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra hegységig, s alkalmas helyen emeljen várat az ország őrizetére. A felvidéki várak visszafoglalása után, melyeknek most is Sempte, Galbóc, Trencsén, Bolondóc és Bán a nevük, miután a várakba őröket helyeztek el, egészen a Morva folyóig mente és torlaszokat állítottak oda, a magyarok országának határait, Boronáig és Sárvárig tűzték ki. Szekcső várának építésére Ute fia Og Baranya felé halad seregével, s ott a mai Dunaszekcső helyén várat épített.”

Négy honvisszavívó vezér, Szovárd, Kadocsa, Huba meg Bors a Névtelen tudósítása szerint „egymás közt tanácsot tartott és a hozzájuk hű lakosok kérésére megállapodott abban, hogy a sereg harmada a föld lakosaival együtt a Zólyom-erdőbe megy és ott az ország határain kőből meg fából is hatalmas erősségeket csinál, hogy a csehek, vagy lengyelek lopás, vagy rablás végett valamikor be ne jöhessenek az országba. Közös elhatározással evégre Böngér fia, Borsot küldötték ki vitézeivel. Mikor a Garam folyó mellett lovagoltak, egy szarvas futásnak eredt előttük, és nekivágott a hegytetőnek. Bors nagy sebesen űzőbe fogta és a hegyormon lenyilazta, majd, midőn azokat a hegyeket ott körös-körül szemügyre vette, az a gondolata támad, hogy várat épít ott. Azonnal össze is gyűjtött sok-sok várnépet és egy magasabb hegy ormán igen erős várat emelt.”

Anonymus e szavaiból világosan kitetszik, hogy nem csupán a lakosság egy része, de egésze volt hű hozzájuk és ment velük a határ menti erdősáv kiépítésére.

Az ország és határai tehát már ekkor, a honvisszaszerzés hadműveletei zajlása közepén adottak, véglegesek voltak. A grandióz műveletek célja annak megakadályozása, hogy „az ország határain”idegenek jogtalanul be ne jöhessenek. Vagyis, a Magyarország egészét jelentő Ország fogalma már az árpádi bejövetel e korai szakaszában teljes értékű és hagyományos volt, az ország tehát - országon az egész történelmi Magyarországot értvén - már az árpádiak bejövetelekor teljesen szilárd, történelmi jogfogalom, igény és követelmény az itt élő lakosság köztudatában.

Egybevág ezzel az a rendkívül érdekes, már említett körülmény, hogy az árpádi vezérek a lakosok kérésére határozzák el a határ menti erődítési munkálatokat. A lakosság csak akkor kérhette ezt, ha a határ menti védrendszernek már előbb alapja volt, ha az erődrendszer már korábban fennállott, ámde az utóbbi időkben - feltehetőleg az avar birodalom felbomlása után - leromboltatott. Következésképp, a lakosok e régi védőrendszer helyreállítását, kijavítását, megerősítését kérték az árpádi vezérektől, s azok e jogos történelmileg megalapozott kérést, melynek szükséges voltát el kellett ismerniök, nem tagadhatták meg annál kevésbé, mivel a lakosság maga is kész volt a roppant arányú munkálatok végrehajtására.

Az anonymus-i szövegrész logikai elleplezett tényeihez vezet bennünket, annak újabb, meg újabb bizonyságához, hogy a Kárpát-medencei őslakosság etnikuma magyar volt.

(Fenti idézetek megjelentek: Magyarságtudományi Értesítő, The Institute of Hungarian Studies, 1996. 1. evf. 1. sz.)
 

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele, 1892-1894

KÉZAI SIMON MESTER, Gesta Hungarorum (Magyarok Krónikája) (1283)